Első randitól egészen a házasságig

Első randitól egészen a házasságig
Rovat: sikertörténetek  /   Dátum: 2018. november. 17.
A mi történetünk 2016 májusán kezdődött, amikor egyik este, teljesen véletlenszerű felindulásból felregisztráltam a CUPYDO társkeresőre. Semmi extra komoly dolgot nem kerestem, egyszerűen csak szerettem volna megosztani a hétköznapjaimat valakivel, aki hasonló cipőben jár, mint én, és vevő a beszélgetésre is.

Gondoltam egy kis netes chatelés azért még nem a világ vége, legrosszabb esetben törlöm magam, ha nagyon gáz lesz a szitu. Szóval beregisztráltam, és aztán, ha jól emlékszem, utána kb 1 hétig fel se léptem az oldalra, mert annyi dolgom jött közbe. Aztán amikor újra beléptem, láttam, hogy jó sok levelet kaptam. Fogtam a kedvenc teás bögrémet, odaültem a gép elé és gondoltam esti olvasgatnivalónak jó lesz. Akkor még nem sejthettem, hogy a sok üzenet között ott van a leendő férjem első üzenete is, ami így utólag visszagondolva elég vicces.

Ezt a történetet Evelin küldte. Ha te is sikerrel jártál a CUPYDO-n, és szeretnéd elmesélni a történetedet, akkor írd meg és küldd el nekünk a happyend@cupydo.hu címre. Ha még nem vagy tag, akkor Regisztrálj INGYENESEN társkereső oldalunkra, és találd meg a párod még ma!

Szóval haladtam szép sorban az olvasással, mígnem egyszer csak rákattintottam Tomiéra. Megnyitottam, és meglepődtem, mert a külsejéhez képest meglepően vicces levelet írt. Nem akarok általánosítani, de az addigi tapasztalataim azt mutatták, hogy az igazán helyes pasik valahogy be vannak oltva humorérzék ellen. Viszont az ő levele tetszett nagyon. Szóval fogtam magam és visszaírtam. Ami leírva egyszerűen hangzik, de ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy háromnegyed órát ültem a gép előtt és egymás után törölgettem ki a szépen megfogalmazott leveleket, mert egyik sem tetszett igazán. Aztán végül csak megszületett a kis irományom, és elküldtem neki. Elolvastam még a maradék néhány visszamaradt levelet, és már épp készültem kilépni, amikor egyszer csak kiírja a rendszer, hogy új üzenetem érkezett. Megnyitom… ő volt az. Visszaírtam ismét, ez volt nagyjából este 7-8 felé, és végül hajnali 3 óra körül köszöntünk el egymástól. Búcsúzáskor azt írta, hogy:

Nem is tudod, mit meg nem adnék most azért, ha a kettőnk közötti távolság egy pillanat alatt eltűnne, és összebújva aludhatnék melletted reggelig.

Annyira jó volt beszélgetni vele és annyira érezte, hogy mit keresek, mire van épp szükségem, hogy tényleg nem akartam felállni a géptől. Nekem nem volt sok tapasztalatom abban, hogy mennyit szokás beszélgetni valakivel mielőtt találkozunk, és azt is tudom, hogy leginkább a pasinak illik a randit kezdeményezni, de én úgy voltam vele, hogy lány létemre fogom magam és elhívom beülni valahova, lesz ami lesz. Sajnos akkor neki zűrösebb hete volt a munkája miatt, így végül a következő hétre jött össze a találkozó. A kelleténél kicsit izgatottabb voltam, szerettem volna, ha tényleg valami jó sül ki a dologból. Amikor megláttam, őszintén szólva eléggé zavarba jöttem. Volt egy olyan kisugárzása, amit magamnak sem tudok megmagyarázni. Rendelkezett egy amolyan kisfiús cuki mosollyal, de mellette egy komoly, érett férfi nézett a szemembe. Szóval eléggé betalált a külseje és a személyisége is, de ezt igyekeztem nem mutatni neki. Beszélgettünk… sokat… közben beültünk egy gyorsétterembe, onnan sétáltunk egy nagyot a Duna-parton, végül hazakísért. Nem tudok rosszat mondani, igazi úriember volt, mert tényleg csak a kapuig jött. Najó ez az úriember lét csak félig igaz, mert elköszönésképp megcsókolt, amit szerintem soha nem fog elfelejteni egyikünk sem. Így végződött az első randi, nagyon szép emlék maradt ennyi idő távlatából is.

A legboldogabb napunk
A legboldogabb napunk

Aztán teltek múltak a hetek, hónapok, és a találkákból végül komoly kapcsolat lett. Megismertük és megkedveltük egymás családját is. Valamikor augusztus vége felé mentünk el az első közös nyaralásunkra, ami fantasztikus volt, én ráadásul még csak egyszer voltam tengerközelben előtte. Szóval igazából a kapcsolatunk első szakaszában is nagyon boldogok voltunk mindketten. Jó, persze jöttek kisebb-nagyobb akadályok az életben folyamatosan, de együtt mindent meg tudtunk oldani, és nagyon jó érzés volt, hogy van egy olyan párom, akire tényleg bármikor számíthatok.

Majd kereken 1 évvel azután, hogy összejöttünk, pontosan ugyanazon a napon, amikor az első csókunk elcsattant, elhívott egy randira, mondván, hogy tud egy szép tavat nem olyan messze, ahol csónakázni is lehet. Talán én vagyok a kissé naiv, de nekem nem tűnt fel, hogy bármi szervezkedés lenne a háttérben. Elmentünk, a hely tényleg gyönyörű volt, még egy kis piknikkosarat is bekészített, mindenféle finomságokkal megpakolva. Aztán mikor a tó közepén, a csónakban befejeztük az elemózsiánk elfogyasztását, egyszer csak látom, hogy matat valamit a zsebében, de mintha beakadt volna a keze és nem tudná kivenni. Ránéztem az arcára, és teljesen vörös volt… na akkor esett le egy pillanat alatt minden. Magamban közben végig azon morfondíroztam, hogy ez most biztosan megtörténik velem, ez tényleg a valóság? Aztán kivette a kis dobozkát, letérdelt elém, és ott, annak a gyönyörű tónak a közepén, körülöttünk a nádassal meg azzal a tavasz illattal a levegőben, amit sosem fogok elfeledni, megkérte a kezemet. Az akkori meghatódottságomról inkább nem írok, mert még most is elcsuklik a hangom, amikor eszembe jut az egész, de ő ugyanannyira elérzékenyült mint én, nagyon fontos pillanat volt ez a kapcsolatunkban. Egy kicsit az zökkentett vissza minket az egészből, és produkált elég vicces szituációt, hogy amikor letérdelt, akkor annyira megingott a csónak, hogy mindketten azt hittük, bele fogunk esni a vízbe. Lehet, hogy csak zavarodottságunkban nevettünk rajta, nem tudom. Mindenesetre, ami a lényeg, hogy attól a naptól kezdve menyasszony lettem. És ami még fontosabb, hogy egy boldog menyasszony, olyan, akivel minden nap madarat lehetett volna fogatni.

2018. április végén mondtuk ki az igent egymásnak. Szerettük volna májusban, a lánykéréshez képest pont 1 évvel később megtartani a ceremóniát, de ez a különböző helyszín lehetőségek, fotós és egyéb kellékesek időbeosztása miatt nem volt lehetséges. Viszont ez semmit nem vett el a nagy nap értékéből. Nem volt hatalmas esküvőnk, 67 fő egészen pontosan. Csak olyanokat hívtunk, akik tényleg közel állnak a szívünkhöz, közeli barátok, családtagok. Emiatt a hangulat is nagyon jó volt. És volt még egy dolog, ami hatalmasat dobott rajta… Én az esküvőnk napján már kerek 3 hónapja várandós voltam. Szerencsére a hasamon még nem látszott, így a ruhából sem kellett másikat nézni. A kisfiunk, Patrik, idén szeptember végén született meg. És azóta is megédesíti az életünk minden pillanatát.

Együtt a kis család - Patrikkal a hasamban
Együtt a kis család - Patrikkal a hasamban

Az az igazság, hogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat. És már sokszor elgondolkoztunk azon, hogy mi lett volna, ha aznap én mégsem lépek fel az oldalra, vagy Tomi egyszerűen csak nem engem vesz észre a sok regisztrált lány közül. Érdekes, hogy mennyire aprócska dolgokon múlik sokszor az, hogy milyen irányba kanyarodik el az életünk.

CUPYDO.hu, hálásak vagyunk nektek mindenért! Akik pedig hezitálnak, hogy nekik való-e az internetes társkeresés, csak azt tudom mondani, hogy érdemes megpróbálni, semmit nem veszíthettek vele, kizárólag nyerhettek.

Sok boldogságot kívánunk másoknak is!

Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg Facebookon!
Regisztrálj és ismerkedj
a CUPYDO-n!
Nem:

A gombra kattintva elfogadod a felhasználási feltételeket és az adatkezelési és cookie szabályzatot.

Regisztrálok
Jelentkezz be, ha szeretnél ismerkedni!
Belépve marad
Bejelentkezés
Még nem vagy tag?